A Föld és a Hold egymáshoz viszonyított pályájának helyzete jelentős befolyást gyakorol életünkre, egészségünkre. A két égitest egymáshoz képest fennálló helyzete folyamatosan változtatja a gravitációs térerőt (ezzel magyarázható a dagály és az apály jelensége a tengereken). A holdhónap 29,5 napból áll, és ezen belül 4 fázist különböztetünk meg, mindegyik időtartama csaknem 7,4 nap. Az első fázis az újholddal kezdődik, és az első negyedig tart. A második fázis időtartama: az első negyedtől teleholdig vagy holdtöltéig. Ekkor kezd fogyni a hold, és a harmadik fázis az utolsó holdnegyedig tart. Végül a negyedik fázisban, vagyis az utolsó negyedben elérkezünk az újholdig, és a teljes ciklus kezdődik elölről.
Az egyes holdfázisok élettani hatását a földi gravitációs erő növekedése, illetve csökkenése határozza meg. Az első és a harmadik fázisban, vagyis újholdtól az első negyedig, valamint teleholdtól az utolsó negyedig növekszik a gravitáció. Hatására a szervezet biológiai folyamatai kívülről befelé, illetve felülről lefelé irányulnak. Alkalmas időszakok ezek a feltöltődésre, a testi, lelki, szellemi raktározásra. Ilyenkor előnyös vitaminkúrát folytatni, energiában bővelkedő táplálékot fogyasztani. Ebben a két hétben az ember nagyobb terhelést vállalhat. A növények hatóanyagai ebben az időszakban a gyökerekben összpontosulnak.
A második és a negyedik fázisban viszont a gravitációs erő csökken, ezért ilyenkor a szervezetben a belülről kifelé, illetve alulról felfelé irányuló folyamatok jellemzőek. Kiváló időszak ez mindenféle böjthöz, méregtelenítéshez, testi-lelki megtisztuláshoz, meditációhoz. Nem célszerű nagyobb fizikai vagy szellemi terhelést vállalni ebben a két hétben. A növények hatóanyagai főleg a virágokban és a levelekben összpontosulnak.
Külön szót érdemel a telehold napja, illetve azt megelőző és követő két-két nap. Ezen az öt napon (de főleg teleholdkor) nemzetközi és hazai statisztikai adatok tanúsága szerint sokkal több a közlekedési baleset, az erőszakos és bűncselekmény. Az emberek érzékenyebbek, ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak, többnyire rosszabbul is alszanak, mint máskor. A nők havi ciklusa általában igazodik a hold járásához: a legtöbb nőnek telehold idejére esik a menstruációja, és a szülések száma is megnő ilyenkor.
A műtétekre és az orvosi kezelésekre többféle befolyást is gyakorol a Hold. Általános szabály prof. dr. Török Szilveszter szerint, hogy sebészeti beavatkozásokat az első és a harmadik fázisban (annak is a második és a harmadik harmadában) érdemes elsősorban végezni.
Az asztrológia csillagjegyei szerint ugyancsak megkülönböztethetők kedvező vagy kedvezőtlen időszakok egy-egy műtét szempontjából. Mindegyik születési jegyhez más-más érzékeny testrész, szerv vagy szervrendszer társul. Érdemes tehát ellenőrizni, hogy a Hold éppen melyik jegyen kel át, ahhoz milyen testrészek tartoznak, és ha az érintett testrészek műtétjét tervezzük, érdemes az operációt elhalasztani, hacsak nem sürgős vagy életveszélyes esetről van szó.
Alapelv: minden, ami túlságosan megterheli azt a testtájat, amelyet az adott jegy ural, kétszer olyan kártékony a szervezet számára. Másfelől viszont igaz az is, hogy minden, amit annak a testrésznek vagy szervnek a jólétéért teszünk, amelyet az adott jegy ural, kétszeresen jótékony hatású.
Testápolás a holddal:
A Hold járását a hatékony szépségápoláshoz is figyelemmel kisérhetjük. Más hatása van a növekvő fázisú Holdnak, más a csökkenő stádiumban levőnek. Az sem mindegy, mikor melyik testrészünket kezeljük, mert minden csillagjegyhez más testrészek kapcsolhatók, és mikor az adott jegyben jár a Hold, arra a testrészre hat fokozottabban.
A növekvő Hold, vagyis az Újholdtól Teliholdig tartó két hét a gyógyító hatású krémek, pakolások, vitaminkúrák, testépítés ideje.
A fogyó Hold, ami a Teliholdtól Újholdig tartó két hét időszaka, a fogyasztó, zsíroldó, méregtelenítő kúrák, tisztító kezelések ideje. Tehát, ha megszabadulni akarunk valamitől, azt fogyó Holdnál kell megtennünk, ha viszont felépíteni, beépíteni szeretnénk valamit, azt növekvő Holdnál tehetjük legeredményesebben.
A Hold hatása a testrészekre:
• Amikor a Hold a Kosban jár: fej, arc, haj, vér
• Bikában: nyak, torok, mandulák
• Ikrekben: kéz, kar, tüdő
• Rákban: mell, gyomor
• Oroszlánban: hát, gerinc, szív, haj
• Szűzben: has, belek
• Mérlegben: derék, vesék
• Skorpióban: alhas, méh, nemi szervek
• Nyilasban: csípő, combok
• Bakban: térd, csontok, bőr, szőr, köröm
• Vízöntőben: lábszár, visszerek, boka
• Halakban: lábfej, nyirokerek
• Értelemszerűen, ha például a combunkból, fenekünkből szeretnénk lefogyni, a Nyilasban járó fogyó Holdnál fokozott eredményre számíthatunk, illetve ha izmosítani szeretnénk ezt a testrészt, a Nyilasban járó növekvő holdnál leszünk igazán eredményesek.
• A salaktalanító, méregtelenítő kúrák Szűz napokon, – pláne, ha ezek fogyó Hold időszakába esnek -, lehetnek a legeredményesebbek.
• A hajvágás, hajápolás, ha Kos, vagy Oroszlán napokra esik, egészséges marad a haj.
• A szőrtelenítés, ha fogyó Holdra eső Bak napon történik, a legtökéletesebb. Mivel ilyen napok ritkán vannak egy évben, ajánlott időszak még, mikor a többi Föld-elemű jegyben jár a Hold, mert a Föld jegyek a gyökerekre hatnak fokozottan. Tehát, a fogyó Holdnál, Bika, vagy Szűz jegyében járó Holdnál is könnyebben ki tudjuk húzni a gyökeres dolgokat, mint amilyen a szőr is.
• Kozmetikai kezelésekre is a Bak napok a legjobbak.
• A lábfej ápolását, a lábujjkörmök lakkozását Halak napjára időzíthetjük.
Fény napokon, amikor a Hold Levegő jegyekben jár, – Ikrek, Mérleg, Vízöntő -, és Tűz napokon, amikor a Hold Tűz jegyekben jár, – Kos, Oroszlán, Nyilas -, a mozgás, torna különösen jól esik, a társasági élet, nyitottság időszaka ez.
A Víz napok, vagyis amikor a Hold Víz jegyekben jár, – Rákban, Skorpióban, Halakban -, és Föld napokon a Hold Föld jegyekben jár, – Bika, Szűz, Bak -, kényeztessük magunkat, a kímélő kúrákon, szépségápoláson, az érzelmek rendezésén lehet a hangsúly.
A Hold és a hajhagymák.
A Hold hatással van a hajhagymákra és a hajvágásra is. A tiroliak több évszázados, talán ezernél is több éves asztrológiai megfigyelés alapján rájöttek arra, hogy a Hold, ahogyan áthalad a 12 zodiákus jegyen, mindig más-más hatással van például a hajvágásra is. Megállapították, hogy ha a Hold az Oroszlán és a Szűz jegyben tartózkodik, akkor az ebben az időszakban levágott haj megerősödik, míg ha közvetlenül az Oroszlán jegy előtt, a Rák jegyben nyiratkozunk, akkor nehezen kezelhető, kócos lesz a haj. Fésülködéskor így sok hajszál gyökerestől, hajhagymástól kitépődik a fejbőrből, és azon a helyen bizony már nem nő többet haj. Az Oroszlán és a Szűz jegyek esetében pedig annál jobban erősödnek a hajhagymák és a hajszálak, minél többször vágatunk hajat ezeken a ciklikus napokon. E régi megfigyelések létjogosultságát igazolja, hogy Tirolban, ha a Hold a Rák jegyben tartózkodik, ki sem nyitnak a fodrászok. Vagy ha mégis – a külföldiek kiszolgálására –, csökkentett nyitva tartással dolgoznak. Oroszlán és Szűz napokon azonban mindaddig nyitva áll a fodrászok ajtaja, amíg csak vendégeik vannak. Ha ez este 10 vagy akár éjjeli 12 óra, akkor is lehet hajat vágatni! A férfiak többnyire havi gyakorisággal vágatják a hajukat, a hölgyek ennél ritkábban. Kozmetikushoz való bejelentkezéskor ajánlatos a fogyó Hold időszakára tenni az időpontokat, és figyelembe venni a csillagjegyek állását a Holdban!
Csillagjegyek a szépségápolásban:
- Kos napok: torna, arcmasszázs, szépítő fürdők
- Bika napok: lazító tarkómasszázs, gyógyító fürdők, fogápolás
- Ikrek napok: kézápolás, frissítő fürdő
- Rák napok: mellápolás, nyugtató fürdők
- Oroszlán napok: hátmasszázs, hajvágás
- Szűz napok: gyógyító fürdők, hajfestés, -színezés, daueroltatás
- Mérleg napok: frissítő fürdők, víz alatti torna
- Skorpió napok: nyugtató fürdők, meditáció
- Nyilas napok: torna, cellulit kezelés (combon!)
- Bak napok: gyógyító fürdők, bőrt érintő kúrák (maszkok), szőrtelenítés
- Vízöntő napok: frissítő fürdők, visszér ellen Kneipp-kúra
- Halak napok: nyugtató fürdők, szauna, úszás, meditáció
Böjti napokra a legideálisabbak a Telehold és az Újhold napjai. Diétára (fogyókúra megkezdésére) pedig a fogyó Hold napjait alkalmazzuk.
Mi ennek a magyarázata?
– Földünk kísérő társa, a Hold nemcsak a tengerek ár-apály jelenségét és a nők havi ciklusát szabályozza, hanem a szervezetünkben lévő valamennyi élettani folyamatot is.
(Ezt a rendőri statisztikák is világszerte alátámasztják. Teliholdkor például hirtelen megnő az öngyilkossági kísérletek száma, ilyenkor jóval több a bűncselekmény, különösen a tulajdon elleni bűnelkövetések száma nő. Ezekben a napokban sok helyen meg szokták erősíteni a rendőrök közterületi szolgálatát.)