Cikkek

A víz fontossága

Három végzetes és elemi tévedés a VÍZ élettani szerepéről, mely tévedésekért az egészségével fizethet! A víz az anyagcsere folyamatok szállítóeszköze! Minden elfogyasztott folyadék, ami nem TISZTA VÍZ, az az Ön szervezete számára pont olyan, mint a költözködéshez kiérkező teherautó, aminek a rakodótere már tele van pakolva. Teljesen hasznavehetetlen!

Az első elemi és végzetes tévedés – Mindegy, hogy mit iszom!

Manapság, ha az egészségről van szó, gyakran halljuk a figyelmeztetést: „Fogyasszunk sok folyadékot!” De vajon mindegy, hogy mi az a folyadék amit elfogyasztunk? Erre a kérdésre úgy kaphatunk választ, ha megvizsgáljuk hogyan működik szervezetünk anyagcseréje. Az egészségi állapotunk nagymértékben anyagcserénk működésén múlik. A kívánatos állapot eléréséhez szükséges, hogy minőségi tápanyagokat fogyasszunk, tehát sok friss zöldséget, gyümölcsöt, és teljes kiőrlésű gabonákat. A megfelelő táplálékok bevitelével a dolog azonban még nincs elintézve. Ugyanis a tápanyagokat nem elég csak elfogyasztani, hanem szükség van arra, hogy a bevitt tápanyagok az emésztőrendszeren és a szervezet szállítórendszerein keresztül a legtávolabbi sejtekhez is eljussanak.
Miután a sejtek a vérből fölveszik a tápanyagokat és leadják a kiválasztott salakanyagokat, azoknak a kiválasztó rendszer segítségével ki kell jutniuk a szervezetből. Ezt a teljes folyamatot hívjuk anyagcserének.

A víz egészségre gyakorolt hatása

Testünk több mint 70%-át víz alkotja. A víz sok feladatot lát el a szervezetünkben. Valamennyi közül a legfontosabb, hogy mint szállítóeszköz, jelen van az összes anyagcsere folyamatban. Sejtjeink, vérünk és emésztőnedveink alapjaként a víz mint hordozó anyag (oldószer) szállítja – oldott anyagok formájában – a tápanyagokat az emésztőrendszerünktől a sejtekig, majd a salakanyagokat a kiválasztó szerveken keresztül eltávolítja a szervezetből. Tehát a víz szállítóeszköz! Vajon bármilyen folyadékkal pótolhatjuk szervezetünk vízszükségletét?
Az ember évezredeken keresztül szomjának oltására a vizet használta. Az utóbbi évtizedekben azonban a divatnak megfelelően a reklámok hatására a víz helyét különféle színezett, tartósítószerekkel és adalékanyagokkal dúsított cukrozott üdítők vették át.

A tea, kávé és az üdítőitalok nem pótolják a szervezet vízszükségletét, hanem még több vizet vonnak el a szervezettől!

Fejlett társadalmakban gyakran gondolják, hogy a tea, kávé, alkohol és a különböző üdítőitalok megfelelő helyettesítői a tiszta, természetes víznek. Ezekben az italokban ugyan van víz, de emellett vízelvonó (dehidratáló) anyagokat is tartalmaznak. Eltávolítják az őket feloldó vizet, és szervezetünk víztartalékaiból is elvonnak! Egy pohár kóla, gyakran két pohárnyi vizet von el a szervezettől! Talán emlékszünk még arra, amikor a kémiaórán a telített és telítetlen oldatokról tanultunk. Amikor vízben cukrot oldunk föl, egy idő után elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor az oldat telítődik, és a víz (oldószer) nem képes több cukrot fölvenni. Tehát a víznek van egy bizonyos kapacitása, arra, hogy mennyi oldott anyagot képes maximálisan fölvenni és szállítani!

Hadd szemléltessem a fentieket egy példával. Képzeljük el, hogy éppen költözködünk. Megrendeltük a kamiont, amivel a bútorainkat el akarjuk szállítani az új lakásunkba. Rendben meg is érkezik, csak egy apró probléma van: a raktér már tele van pakolva mindenféle holmival, a mi bútoraink számára pedig egyszerűen nincs hely. Vagyis a kamion „telítve” van. Valahogy így van ez a szervezetünkben az elfogyasztott üdítőitalokkal is. Egy ilyen telített oldat képtelen a szervezetben a funkcióját ellátni.

Az imént föltettük a kérdést, hogy vajon bármilyen folyadékkal pótolhatjuk-e szervezetünk vízszükségletét? A válasz határozott NEM! A szervezetünknek 2-3 liter VÍZ a napi szükséglete. Mégpedig TISZTA víz! Minden folyadék, amit megiszunk, és NEM tiszta víz, az nem számít bele a 2-3 literbe! Tudta, hogy azt a vizet, amit kienged a csapból, Ön előtt már átlagosan nyolcan megitták?

A második elemi és végzetes tévedés: Én tiszta vizet iszom!

Az igényes emberek ma már ásványvizet isznak, a főzéshez viszont még mindig legtöbben a csapvizet használják. Gyakran hallani kisgyermekes édesanyáktól, hogy fölforralják a csapvizet, így készítenek tápszert, vagy teát a babának. Szomorúan tapasztaljuk, hogy sokan úgy gondolják, a forralással meg lehet szabadítani a csapvizet a káros anyagoktól. Az igazság azonban ennek pont az ellenkezője! Ugyanis a forralás csak a baktériumokat képes elpusztítani, amire lényegében nincs is szükség, hiszen a csapvíz nem tartalmaz élő baktériumokat, mivel azokat a vízműveknél hozzáadagolt klórral már elpusztították. A baktériumok helyett a csapvíz viszont tartalmaz klórt, mint azt épp az imént említettük, és még vagy hatvanezerféle egyéb vegyi anyagot, amelyeket a forralás nem képes közömbösíteni!

Második világháborús vegyi fegyver az ivóvízben?!

Emlékszik Ön arra, hogy a klórt mire használták a második világháborúban? Embereket öltek vele! Ma a klór feladata, hogy ne az embereket, hanem a baktériumokat pusztítsa el a vízben. Természetesen a csapvízben viszonylag kis koncentrációban található a klór, de ennek ellenére nem lehetünk olyan naivak, hogy azt gondoljuk, ez a mennyiség teljesen ártalmatlan az egészségünkre nézve!

A tiszai ciánszennyezésnek nincs vége…

A csapvízben a klóron kívül találhatók még egyéb vegyi anyagok és különböző nehézfémek. Talán nem szükséges még egy ciánszennyezésnek történnie a Tiszán, hogy felismerjük, a gyárak, vegyi üzemek – ha nem is ilyen kritikus mennyiségben, de – folyamatosan engedik vizeinkbe a gyártási eljárás során keletkező vegyi hulladékokat, toxikus, mérgező vegyületeket.

Hormonok a csapvízben?!

A fentieken kívül itt van még a gyógyszer maradványok, gyulladáscsökkentők, hormonok, fogamzásgátlók problémája. Íme egy idézet a Népszabadságban 2005 december 1-én megjelent „Hormon a csapvízben” című cikkből: „Budapesten évente mintegy 20 tonna novamidazofen – az Algopyrin és más gyógyszerek hatóanyaga – kerül a természetes vízfolyásokba. Emellett női nemi hormonok és fájdalomcsillapítók maradványai úsznak le a folyón. A jelenleg működő szennyvíztelepi technológiák egyike sem alkalmas a kis koncentrációjú gyógyszer-maradványok kiszűrésére. (…) Sőt, a külföldön elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok valószínűsítik, hogy az élővizekbe kerülő gyógyszer-származékok, hormonok hatással lehetnek a vízben élő szervezetekre, a táplálékláncra, befolyásolva az ökológiai egyensúlyt. Az antibiotikumok maradványai befolyásolhatják a baktériumok szaporodását, a gyógyászatban alkalmazott antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfajok elterjedését idézhetik elő.”

Impotencia és meddőség a víz miatt?!

A civilizált társadalmak egyik nagy problémája, hogy manapság rendkívül elterjedt a meddőség, illetve férfiaknál az impotencia. Elképzelhető, hogy az a rengeteg fogamzásgátló és egyéb hormontabletta, amelyet az utóbbi évtizedekben fogyasztunk, és a vizeinkbe engedünk, hozzájárul ehhez? Van egy újfajta és egyre gyakoribb gyermekbetegség, a hiperaktivitás. Ezzel kapcsolatban figyelemreméltó adat, hogy a legkelendőbb gyógyszerek pont a különböző nyugtatók, gyulladáscsökkentők és egyéb tudatállapot módosító szerek, vagyis ezekből kerül legtöbb a vizeinkbe.

60.000 féle vegyi anyagból 20-at tudnak eltávolítani!

Dr. Michael Colgan, a világ egyik legnevesebb és legelismertebb táplálkozástudományi szaktekintélye, könyvében részletesen ír a víztisztítás megbízhatóságáról az USA-ban: „De hiszen tisztítják a vizet, nem? Nem!

A vízművek mindenütt csak bizonyos minimum-szabványnak megfelelően kezeli a vizet. Készleteinket azonban több mint 60 000 különféle vegyi anyag szennyezi. Rendkívül nehéz és költséges valamennyit kivonni a jelenleg használt, elavult és gyengén finanszírozott vízszűrő rendszerekkel. A Természetvédelmi Tanács (Natural Resources Defense Council) friss jelentése szerint víztisztító üzemeink több mint kétharmada elavult.

A vízügyi mérnökök vonakodnak bevallani ezeket a gondokat. Megteszik, amire a rendelkezésükre álló víztisztító eszközökkel képesek. Egy átlagos víztisztító üzem mintegy 30-40 vegyi anyag jelentétét képes vizsgálni, és ennek nagyjából a felét, kb. 20-at próbál meg kiszűrni (A teljesítmény 60.000-ből 20). A fennmaradó 59 980-féle vegyszer akadálytalanul bejuthat a szervezetünkbe. Sokszor még az is ott marad, amit megpróbálnak eltávolítani. A vízművek ráadásul még mérgező anyagokat is adagol a vízhez, például klórt és alumíniumot, olyan vegyi anyagokat, amelyeknek a szervezetünkben semmi keresnivalójuk. A klórozás a járványok megelőzésének elavult módszere.”

A valóban tiszta vízről ezek szerint csak álmodhatunk?

Minden egyes nappal egyre bizonytalanabb, hogy a felszíni vizek biztonságosan fogyaszthatóak-e, mivel a népesség folyamatosan földünk egyre nagyobb részét tölti be, és a felszíni vizeinket sajnos szinte már teljesen tönkre tettük. Persze, ha csapvíz helyett valamilyen jó minőségű palackozott vizet fogyasztanánk, az jóval biztonságosabb lenne. De mennyibe kerülne ez nekünk, ha még főzni is abból szeretnénk?! És hogyan tudjuk kontrollálni, hogy mi van a palackban?

Tudta, hogy a rendszeres ásványvíz fogyasztással élete során mintegy 80 kg kőzettel terheli a veséit ?

A harmadik elemi tévedés – Az ásványvíz sok értékes tápanyagot tartalmaz!

Nemrégiben megjelent egy statisztika, amely szerint a rendszerváltás, vagyis 1990 óta hazánkban megtöbbszöröződött az ásványvizek fogyasztása. A hipermarketek polcai roskadásig vannak a különféle palackozott vizekkel, melyek a minőség és az ár tekintetében széles skálán mozognak. Találhatók egészen kiváló forrásvizek, de sajnos ezeknél lényegesen népszerűbbek – kedvező áruk miatt – azok a palackozott vizek, melyek legtöbbször valamilyen tisztítással és ásványosítással csapvízből készülnek.  Nyugodtan kijelenthetjük tehát, látva a folyamatokat, hogy napjainkban divat lett az ásványvíz fogyasztása! Nem vitás, hogy a vezetékes víznél lényegesen jobb választás az ásványvíz, hiszen a mélyről jövő, jó minőségű víz nem tartalmaz klórt és egyéb vegyi anyagokat. Kérdés azonban, hogy hogyan tolerálja a szervezet a sok szervetlen anyagot, amely az ásványvizekben található és szükségünk van-e egyáltalán ilyen mennyiségű ásványvízre. Ahhoz, hogy megnézzük, mi a kívánatos az emberi szervezet számára, érdemes visszanyúlnunk a természethez, és megvizsgálni, hogyan élt az ember természetes körülmények között – mielőtt még nem tette ily mértékben tönkre személyes környezetét.

Vissza a természethez!  Az ember évezredeken keresztül nem ivott ásványvizet! Az ember évezredeken keresztül kizárólag felszíni vizeket fogyasztott – tavak, folyók alacsony ásványi anyag tartalmú vizét -, melyek a természet által biztosított desztillálási folyamaton mentek keresztül, így mentesek voltak minden szennyeződéstől, és oldott ásványi anyagokat is csak igen csekély – szinte elhanyagolható – mértékben tartalmaztak. Sőt, a legegészségesebb magashegyi forrásvizek szinte egyáltalán nem tartalmaznak oldott ásványi anyagokat. A baj az, hogy a felszíni vizeinket az iparosodással szinte teljesen tönkre tettük, ezért nyúlunk a mélyről jövő ásványvizekhez. Az ásványvizek viszont sokszor a felszíni vizekhez képest 50-szeres ásványi anyag tartalommal rendelkeznek! Ha az emberi szervezet képes lenne hasznosítani a szervetlen anyagokat, akár termőfölddel is táplálkozhatnánk! Azonban erre csak a növények képesek! És itt álljunk is meg egy pillanatra! Gyakran tapasztaljuk, hogy valaki ásványvíz fogyasztásával kívánja pótolni a szervezetében a hiányzó ásványi anyagokat és nyomelemeket. Ennek egy elég általánosan elterjedt félreértés az oka! Ma egyre több orvos és dietetikus szakember hívja föl a figyelmünket arra a fontos különbségre, amely a szerves és szervetlen ásványi anyagok között található. Szervetlen ásványok a talajban – szervesek a zöldségekben, gyümölcsökben!

Szervetlen ásványok találhatók a talajban és így a mélyről jövő ásványvizekben is. A növények a talajból fölszívott szervetlen ásványi anyagokat fotoszintézis útján szerves kötésűvé alakítják – azaz szintetizálják, így állítva elő az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen szerves ásványokat. Ha nincs a családi kasszában elég pénz egy víztisztítóra, a mágneses vízkezelés is sokat tud segíteni. Az ÖKOMAG egyszerűsége, olcsósága, sokoldalú felhasználási lehetősége ellenállhatatlan. Nemcsak a háztartásban, de a hajápolásban is nélkülözhetetlen ez az  apró, örökéletű, elnyűhetetlen darab. Tiszta szívvel javasoljuk minden háztatásban!

Nézzük, hogyan lehet kíméletesebb a háztartási gépeivel és a hajával!

A mágneses vízkezelés által a víz keménységét meghatározó oldott mészkő kristály-képződéssel kiválik a vízből, méghozzá nagyon apró, korong alakú, kerek kristályok ( aragonit-kristály) formájában, amelyek a vízzel együtt könnyen leöblíthetők és nem tudnak megtapadni a tartályok, a hajszálak, a bőr felületén. Ez a kicsapódás általi mészkő elvonás a víz hatékony keménységének drasztikus csökkenéséhez vezet.

A mágnessel kezelt víz segítségével megelőzhetjük háztartási gépeink vízkövesedését (kávéfőző, teafőző) a már meglévő vízkövet eltávolítja, és élettani hatása kedvező mind magunk, mind növényeink és állataink számára.

A fürdővíz engedése előtt a kádba helyezve, tusoláshoz a zuhanyra felhúzva elkerülhetjük a kemény víz okozta viszketést. A haj és a fejbőr tisztításához is kevesebb sampon és hajbalzsam is elegendő, így kíméljük a hajunkat, fejbőrünket és a pénztárcánkat is. Fényesebb, könnyen fésülhetőbb lesz a haj. Elengedhetetlen a fodrászok hajmosójának vízcsövén!

Mosógépben: A mosandó ruhával együtt tegyük az Ökomagot a gép forgódobjába! Használatával a szokásos adag felére csökkenthetjük a mosószer és az öblítő mennyiségét, vízlágyítót pedig egyáltalán nem kell használnunk, a ruha mégis puha lesz. A mosás hőfokát max. 40 °C- ra csökkenthetjük a nagyobb tisztítóhatás miatt, Vízcsapon: Ha éppen nem használjuk a mosógépben, húzzuk fel a konyha, vagy fürdőszoba csapra. Ha Ökomaggal kezelt vizet használ főzéshez, az ételek ízletesebbek és hamarabb megfőnek.
Fontos! Szerves kötésű ásványi anyagokhoz kizárólag a táplálékainkból – zöldségekből, gyümölcsökből, teljes kiőrlésű gabonamagvakból – juthatunk. Az ásványvizekben található szervetlen anyagokat testünk nem képes fölhasználni, azok csak hulladékként halmozódnak fel, megterhelve ezzel a kiválasztó rendszereket.

 

A Hair Nice őssejtes sampon és hajerősítő szérum hatóanyagai egymás hatását erősítik, számos lehetséges okra kiterjednek és csomagban kedvezőbben vásárolhatod meg!.