Kis Éva Hajgyógyász

KIS ÉVA a hajgyógyászat vezetője, trichológus, holisztikus hajgyógyász, skalpdiagnoszta, Energy szaktanácsadó, CORE Inergetix terapeuta, hormonegyensúly tanácsadó, RFR terapeuta.

1996-ban hoztam létre a Nice Hajgyógyászatot, mely azóta is sikerrel működik. Természetgyógyászati alapon, holisztikus módon keresem a hajhullás és a fejbőr panaszainak okait. A hajgyógyászat megnyitása előtt  Dr. Szkopincev Dmitrij (háziorvos, ayurvédikus orvos szakértő) – jelenleg a Calendula Ayurvédikus Klinika főorvosa és alapítója – volt a tanítóm, majd mellette dolgoztam néhány évig. Ez idő alatt nagy elméleti és – ami ennél is fontosabb – jelentős gyakorlati tapasztalatra tehettem szert.

Vegyésztechnikusi képzettségemnek és a számtalan elvégzett tanfolyamnak – trichológia, reflexológia, vizuális diagnosztika, reiki, pránanadi, agykontroll, homeopátia, Bach virágterápia, kínai alternatív energo-információs terápiák, masszázs, gyógynövényismeret, hasi manuálterápia, táplálkozásterápia, biofizikai kezelésterápia, információs gyógyászat,  stb. – nagy hasznát vettem, amikor úgy döntöttem, hogy erre a területre specializálódom. A Mantra főiskola szervezésében a Testakadémia tanfolyamon is nagyon hasznos tudással bővítettem ismereteimet. Tanultam a házi szappan és samponkészítéstől a ruhatervezésig sok mindent, de a természetes módszerek, a másokon való segítés tölti ki a napjaimat az utóbbi 20 évben.

Mindig vannak új dolgok, amivel bővíthetőek ismereteim. A hajpanaszok, bőrproblémák hátterében gyakran a hormonrendszer egyensúlytalansága áll, ezért az utóbbi időben ebbe is mélyebben beleástam magam. Sikerült egy magas szintű oktatáson – hormonegyensúly tanácsadó képzésen – hozzájutni ahhoz a módszerhez, aminek segítségével a hormonrendszer zavarait eredményesen, mellékhatás nélkül, növényi hatóanyagokkal helyre tudjuk állítani.

Az Access Bars kezelés – aminek elsajátítása újabb élményt jelentett számomra – a gondolati és érzelmi berögződésektől szabadítja meg „finomtestet”.  Sok érdekes összefüggésre bukkanunk a vizsgálatok folyamán. Minden ember, minden szervezet más és más, így érdekesen telnek napjaink. Annak reményében, hogy egyre eredményesebben segítsek mindig nyitott szemmel járok, hogy észrevehessem és megtanulhassam ezeket.

A 2016-os év újdonsága, hogy bevezettem a rádiófrekvenciás plazmaterápiát, mely különleges hatékonysággal segít a hozzám fordulók panaszainak kezelésében. A stressz, a pszichés zavar egyre gyakrabban előforduló probléma. A stressz megfelelő oldása alapvetően fontos a gyógyulási folyamatban. A Metafizika Akadémia egy éves képzésén – 2016-2017 évben – sok érdekes praktikát, könnyen megvalósítható módszert tanultam mind a stresszoldásra, mind az energetikai kezelésekre. Ennek a felnőttképzésnek eredményeképp stresszterapeuta is lettem.

Mivel a Petrik Lajos vegyipari szakközépiskolában kezdtem középfokú tanulmányaimat, így a labormunka, a kevergetés-vizsgálódás sem áll messze tőlem. Sokéves kísérletezés, gyakorlati tapasztalatok alapján állítottam össze a HAIR NICE haj és fejbőrápoló termékcsaládot. Először minden vendégnek egyéni receptúra alapján végeztük a kezeléseket, majd ezekből a tapasztalatokból kiderült, hogy milyen hatóanyagok kellenek alapvetően egy hatékony kezeléshez. Természetesen növényi hatóanyagokkal szeretek dolgozni és mivel az információs gyógyászat, a homeopátia is a szívemhez nőtt, ezt is igyekeztem felhasználni a hatékonyság fokozása érdekében a termékekben.

Az általam gyártott család tagjai: Hair Nice hajsampon, Hair Nice növényi őssejtes hajsampon, Hair Nice hajbalzsam, Hair Nice növényi őssejtes haj és fejbőrápoló krém és Hair Nice növényi őssejtes hajerősítő szérum. Nagy boldogság nekem, hogy a BIOCOM – ÖKONET nemzetközi ismertségű és elismertségű hajápoló termékeinek gyártója is lehetek. Az említettek közül a „legújabb” fejlesztésem a növényi őssejtes HAJERŐSÍTŐ SZÉRUM, melynek jótékony és gyors hatása gyakran nekem is meglepő. A Covid utáni jelentős hajhullás kezelésében is nagyon hatékonynak tapasztaltam.

A haj és a fejbőr érzékeny kijelzője a szervezetünkben végbemenő változásoknak. A hajas fejbőrön megjelenő panaszokat  a szervi gondok tüneteiként vizsgálom, kezelem és értelmezem. 

Vizsgálataink részletes bemutatása

RTL Klub – Hajpraktikákhttps://www.youtube.com/watch?v=Fj1ZjsbadIU

Hajgyógyászat mélyebben
https://www.youtube.com/watch?v=6uaedX-grIM

BESZÉLGETÉS A JAZZY RÁDIÓBAN:  http://nicehajgyogyaszat.hu/hajgyogyaszat-holisztikusan/holisztikus hajgyógyászat jazzy

Csupán „ránézek” a fejbőrre és már látom, milyen belső okai lehetnek a kopaszodásnak, ritkulásnak, de akár a pattanások, sebek, korpás foltok is adhatnak  információt a kiváltó okokról. Méregterhelés, funkcionális zavar, anyagcserezavar, táplálkozási hibák, stb. Ahogy a tenyéren, a talpon, vagy akár az íriszben megtalálhatók a szervek zónái, úgy a hajas fejbőr is láttatja a szervi, energetikai, lelki okokat, így beszélhet a hozzáértő szakembernek. Az egész embert vizsgálva minden jelzés megérthető, és megfelelően személyre szabott komplex terápiával sokkal hatékonyabban javíthatóak a panaszok.

Sokéves – műszeres vizsgálatokkal alátámasztott – tapasztalataim alapján kialakult „skaltérkép” segítségével már a hajas fejbőr jelzései alapján is egyértelműen kiszűrhetők a szervezet zavarai, egyértelmű  ok-okozati összefüggéseket tár fel a hajproblémák és a belső okok között. Meggyőződésem és tapasztalatom alapján a hajas fejbőr is olyan mikro-terület, mint közismerten a kéz vagy a talp, így bizonyos pontokon megjelenő problémák pontosan megmutatják, hogy mely szerv problémái állnak a háttérben. Pontosan látszik hol, melyik szervben van a góc…A hajas fejbőr érzékeny kijelzője szervezetünk állapotának, – hiszen gyakran semmi szervi panasz nem társul hozzá.  Érzékeny kijelzőnk előjelzései segítségével könnyen megvalósítható a betegségek teljes kialakulása előtti megelőzés.   

RTL Klub, Csak csajokhttps://www.youtube.com/watch?v=kKrZqjfEiKM

RTL Klub,  Csak csajok
https://www.youtube.com/watch?v=-OFWZEE-Jmc

Viva Tv https://www.youtube.com/watch?v=R7sze0oRwqE

A hajvizsgálat tehát skalpdiagnosztikával kezdődik, mely a személyes tapasztalatom alapján kialakított módszer szerint történik. Ez egy vizuális/manuális diagnosztikai módszer a hajas fejbőr alapján. Az arcdiagnosztika ismerete is pontosít a vizsgálatban. Ezután mikrokamerás hajvizsgálat következik. Az ezt követő manuális vizsgálat  a hasi szervek tapintással történő jelzéseit értelmezi.  Ezekkel az adatokkal is kiegészül a hajas fejbőrön és az arcon észlelt jelzés. Sok éve már egy műszeres állapotfelmérő mérés segít a belső okok pontosításában kiderítésében. Hiányok, kórokozók jelenléte, gócok, hormonális eltérések, szervi terhelések derülnek ki, de a cél nem az orvosi diagnózis, hanem az eltérések, kicsi-közepes-nagyobb jelzések feltárása. Fontosnak tartom a betegségek kialakulásának megelőzését, mely az alapos haj-szűrővizsgálatokkal könnyen megvalósítható. Ha tudomásul vennénk a kapcsolatot a belső szervek és a hajas fejbőr – skalp – között, ha megértenénk szervezetünk ezen segélykérő jelzéseit, sokkal korábban tudnánk akár önállóan is fellépni a később észlelhető szervi tünetek ellen. A laborvizsgálatok csak később vagy egyáltalán nem adnak segítséget a problémák korai kezelésében, megelőzésében. VIZSGÁLATRA JELENTKEZÉS: 0630-7545417 telefonon

A Ridikül műsorában többet hallhatunk: https://mediaklikk.hu/…/ridikul-hajunk-az-eletero…/

Nem elhanyagolható szempont, hogy pl. a kopaszodás valóban örökletes, hormonális tényezők hatására következik be vagy  életmódbeli tényezők alakították, hívták elő. Nem is gondolnánk, hogy a sok édesség, tészta, a szénsavas üdítők, a túlzott fehérjefogyasztás – húsok, tej, sajtok – vagy akár egy megoldatlan lelki probléma milyen hatásokat gyakorolhatnak a fejbőrünk és hajunk állapotára. Gyakran találkozom a hajproblémával hozzám fordulók állapotfelmérésénél a hormonrendszer zavarával. A hormonok világa nagyon kényes, félelmetes és kevésbé ismert terület általában. Sikerült egy olyan magas szintű hormontanácsadói képzésen részt vennem, amely – nem tradicionális orvosi nézőpontból – fedi fel az összefüggéseket. Eddig is tudtunk segíteni az Energy termékeivel a női és a férfi panaszokon, mégis úgy érzem hogy ezekkel az új ismeretekkel és módszerekkel még eredményesebb lehet a segítségnyújtás.

A következő országokból látogatták hajgyógyászati rendelőmet: Ausztria, Anglia, Amerika, Lengyelország, Kanada, Oroszország, Olaszország, Ukrajna, Románia, Svájc, Szlovákia, Belgium, Írország, Németország, Franciaország, Dánia stb.